Engedj a kísértésnek, és tervezz legalább két hetes utazást
Ajánlónk egy olyan lakóautós utazási tervet mutat be, amit magunk is végigjártunk, megtapasztaltunk és szívesen ajánljuk részben vagy egészben minden lakóautós utazónak. Egyben bíztatok mindenkit, hogy ne 7 napos rohanásra menjen lakóautózni, hanem utazzon hoszabb időre. Ez egy igazi „nomád” kaland volt – azaz szép hosszú vándorlást jelentett.
Az eredeti ötlet úgy indult, hogy egy nyaralásban kellene havas svájci hegyekben síelni és utána a francia riviérán strandolni. Végül a síelésről lemondtunk, de a svájci hegyekről és tavakról nem mondhattunk le. Az utazás két hét, 3000-3500 km össztáv. Mi 4 és 6 éves kisgyermekeinkkel utaztunk, a programokat úgy szerveztük, hogy sok élmény legyen számukra is. Természetesen kerékpárt érdemes vinni – mi is így tettünk. Sajnos GoogleMaps-en nem sikerült több állomást egy útitervre tennem, de az alábbi képen az út nagy része jól látszódik. Visszafelé Nizzából 1,5 nap alatt haza lehetett érni egy Garda-tavi kemping megállóval Sirmione-nél. Egy kis ízelítő videó az első két megállóból – Zürichből, és Zugból – ami utóbbi nekünk nem sokat mondott, de svájci ismerőseink mondták, hogy kihagyhatatlan nyugalmat és szépséget áraszt a zugi tó és a hegy – ezt meg tudjuk erősíteni!
Egy jó tanács, ha Svájcba megyünk: ugye azt szokták mondani, hogy Horvátországba azért ne vigyünk sört és ásványvizet a kocsiban, mert ott is úgyis annyiba fog kerülni minden, mint itthon. No Svájcra ezzel szemben azt tanácsolom, nem szabad elindulni úgy, hogy nem pakoltuk fel az autót élelmiszerrel és számunkra kedves italokkal – mert végülis mi egy hét után azért is jöttünk el, mert elfogytak a készleteink és a boltban sem éreztük úgy, hogy itt szeretnénk bevásárolni – az étterem árak pedig minden képzeletünket felül tudták múlni 🙂 Ahogy átléptünk Franciaországba, egyszerre visszatért az önbizalmunk – a magyar áraknál még kedvezőbbekkel találkoztunk.
Zürich
Az útiterv első célállomása Zürich, ahol a svájci életszínvonal pompája, a svájci táj (a kristálytiszta tó és a zöldellő hegyek) szépsége azonnal szemünk elé tárul teljes valójában. Zürichben a kemping véleményem szerint elképesztő jó helyen van a tóparton, a központhoz nagyon közel – biciklivel pár percre – természetesen bicikli út vezet a kemping előtti úttól, de a busz is 10 perc alatt bent van a tó végénél lévő Zürichi városközpontba. A kemping értékelése nem extrém magas – de szerintem ez csak a viszonylag magas ára miatt van – mi elégedettek voltunk. Svájcban – legalábbis akkor még – nem kockáztattunk a bivakolással.
Ami kimondottan tetszett, hogy fedett vaslapos elektromos grillhely, és faszenes grill minden hozzávalóval is ki volt helyezve, és nagyon vidékies, természetközeli volt egy ilyen nagyvárosban ez a hely.
Egy ingyenes, de mégis kimondottan érdekes program volt gyerekekkel a zürichi egyetem botanikus kertje pálmaházakkal, tóval. Még szabadon termesztett cannabis is volt – ha valaki nem ismerné fel, szépen kitáblázva.
Mi 3 éjszakát töltöttünk a kempingben, és Zürichben. Utunk tovább vezetett Zugba.

Zug és Zugerberg
Zugot egy Svájcban élő ismerősünk ajánlásából látogattuk meg, őszintén nem hallottunk még róla. Ők bár nem ott éltek, de azt mondták kihagyhatatlan gyermekekkel a hegy – Zugerberg, és a táj – ha már Zürichnél vagyunk. Mivel a hegyi vonat épp felújítás alatt volt, a hegyre lakóautóval mentünk fel – a helyiek elég nagy meglepetésére – szerintem jó döntés volt. Onnan tudtunk biciklizni és hallgatni a boldog tehenek kergetőzése közbeni kolompolást a természet lágy ölén.
Úgymond egy átlagos svájci zöldellő mező rétekkel teli 1039 méter magas hegyről van szó, mégis érdekes tapasztalása volt a svájci táj nyugalmának, minden fűszál rendben áll a réten, minden lenyírt. Bicikliztünk, a hegyi törpe figurák által lakott játszótéren az erdő-mező szélen játszottunk, piknikeztünk.
Zugba érdemes megállni, csodálatos tóparti város, kellemesen lehet közlekedni a parton biciklivel.
Sajnos a zugi kempinget azóta 50 év üzemelés után bezárták, pedig tényleg csak egy sövény választott el minket a víztől, a szabad strandtól.

Így csak a Google mapsről tudunk ajánlani egy szomszédos tóparton kempinget. a Camping Naas-Sod-ot, ami tóparti csodás hangulatot biztosít.
Sattel-Hochstuckli - a gyerek- és Ugrálóvár hegy
A Sattel-Hochstuckli sem az a hely, amit egy svájci tipikus turistaútnál kiböknénk a térképen, azonban svájci kisgyermekes ismerősök kihagyhatatlan programnak ítélték meg – és egyet is értek. Valóban talán a legemlékezetesebb napunk volt az utazás során. Zugból az Ägerisee tó mellett haladtunk el, és egy sífelvonó állomásról indulva jutottunk fel 1079 méterre a gondolával, ahol a gondola megállónál egy óriási ugrálóvár hely volt, 10-15 nagyobb ugrálóvárral – a gyerekek 1-2 órát elvoltak nélkülünk, ami ugye a legnagyobb ajándék a szülőknek. A gondola árában ezek a programok benne voltak, de a gondola 4 főre már 2022-ben is úgy 35eFt volt – de ez Svájc.
Viszont volt fent egy 150m hosszú függőhíd, ami lélegzetelállító, és tényleg a kötélbe kapaszkodva sétál végig az ember rajta – de fergeteges élmény.
Volt egy nyári-bob pálya is. Valamint a hely arról híres, hogy a világ első forgó-gondolás felvonója itt volt. Szerintem itt is látszik, hogy a fű zöldje egészen más, mint ahogyan Magyarországon azt megszokhattuk.
Az ugráló várazás után egy erdei tanösvény várja a családosokat, ahol kecskefarm és egyéb élményelemekkel, megállókkal tarkított családi séta várt minket.
Irány Francia Svájc - Lausanne
Utunk francia-svájcba vezetett, ahol a Genfi tavat szerettük volna megnézni. A feleségem egyébként is, amikor megvettük a lakóautónkat azt mondta, hogy rendben, hogy lakóautót veszünk, de cserébe ő Genfbe szeretne menni. Elsőre kicsit távoli úti célnak tűnt, de végül illett az útitervbe – de útközben Lausanne-ba is szeretett volna megállni, hogy ne csak Genf alapján tudjuk majd összehasonlítani a francia és a német svájcot.
Lausanne a Genfi-tó menti kb. 140 ezer lakosú város. Az olimpiai bizottság, a sport döntőbíróság és 55 nemzetközi sportszövetség otthona – gondoltuk biztosan érdekes lehet. Viszont talán ez az az állomás, amit elcserélhettek. Lausanne-ban számunkra a tópart kicsit Balaton hangulatú volt. Hatalmas hegyek sem látszódtak innen még. Másrészt ugyan a feleségem francia nyelvet tanult és emiatt a francia Svájc jobban vonzotta, végül azért ő is a német Svájc mellett tette le a voksát. A kemping sokkal olcsóbb volt, mint német Svájcban. A tóparton volt, csak a sétálóút és bicikliút választott el minket a víztől.
Lausanne helyett: Epesses és a Lavaux szőlővidék
Ugyan mi Lausanne-t látogattuk meg, és töltöttünk itt kb 2 éjszakát, sajnos elmentünk a Lavaux szőlővidék mellett, ami a teraszos kialakítású szőlőtermő területeivel 2007 óta a világörökség része. Próbáltam itt egy kempinget találni, de a mi autónk az aktuális foglaltság miatt már nem fért be – pedig ez a kemping csodálatos helyen és miliőben található (Camping de la Pichette). Mások sem írnak róla felhőtlenül, emiatt akár a Lausanne-i kempingben megszállást, és vonatos átutazást javaslok. Szerintem itt sétálgatni, borozni a teraszokon fantasztikus élmény lehet. Legközelebb már nem hagyjuk ki.
Svájc még annál is drágább - menekülés franciaországba
Svájcban csak egyszer ettünk „étteremben”, azt is mi inkább strandbüfének hívnánk, de a kifizetett számla a magyar rendszeresen étterembe járó magyarok képzeleteit is felülmúlja – való igaz, hogy 2-3x-os szorzó van az árakban a magyarországiakhoz képest. A boltokban sem lehetett túl olcsón vásárolni, és mivel 1 hét alatt kifogytunk az otthonról hozott élelmiszerekből, úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk Franciaország felé. Genfben még egy kicsit autózgattunk, de végül mivel a gyermekeink akkor még délutánonként és autózás közben általában elaludtak, így végül továbbálltunk Saint-Tropezi következő álmunk megvalósításához. Nyilván rengeteg svájci élményt kihagytunk, de a hegyek és a tengerparti tervünkben most már a tengerpart következett. Genf elhagyása után egy autópálya nélküli utat néztem ki, ami egy picit hosszabbnak tűnt, de sokkal olcsóbbnak, de végül a feleségem gyorsan megunta a kacskaringós 60-70km per órával döcögő tempót, úgyhogy Grenoble-nál visszamentünk az autópályára, és Avignon felé vettük az utunkat. Megálltunk egy kényszer pihenő kempingbe (Camping L’ile Blanc), ami lehet, hogy nyáron egy gyöngyszem mivel egy kis tóparton állt, medence is volt, teniszpálya, de mégis nekünk ez egy nagyon vidéki kempingnek tűnt, csak francia kempingezőkkel.
Francia riviéra - Saint tropez alsó
Éjjel érkeztünk Saint-Tropez mellé, az utolsó szakasz szörnyen szerpentines volt az autópályától vagy 30 km-en át. Túléltük, és a Camping de la Plage Girmaud a Saint-Tropez-i félszigetre nézett rá. Ezt a kempinget nagyon tudjuk ajánlani. Homokos tengerpart, lassan süllyedő tenger. Itt találkoztunk svájci lakóautósokkal, akik utánfutón Porsche Boxter-t húztak maguk után, hogy helyben már ne kelljen nagy autóval mozogni. A kép a vitorlással (3. itt a listában) már többszázezer megtekintést ért el Googlemaps-en.
Cannes - Nizza - Menton
St. Tropez felől Cannes-on keresztül mentünk Nizzába. Sajnos ezen a szakaszon a parthoz közeli kempingek teltházasak még szeptember végén is, és nekem nem is tetszettek, mivel a vasút – ugyan úgy mint a Balatonon – a parton megy végig, ezért a parti kempingeknél is át kell menni a vasút alatt valahol egy alagúton, hogy kiérhess a tengerpartra. Ezért végül egy viszonylag messzi kempingben találtunk csak helyet Nizzában.
Cannes-ban a tengerparti úton megálltunk, semmi sem jelezte, hogy nem lehet megállni, de azért érdemes figyelni. A parti sétány a pálmafákkal, az aranyszínű finom homokos azúr tengerparrtal fenomenális élmény!
Nizzában mi a Camping Pinedesben szálltunk meg, ami eléggé messze van, sajnos nem találtunk mást akkor. Cserébe gyönyörű medencéje van, ami nyáron biztosan klassz lehet.
Azóta 2024-ben is visszajöttünk Nizza-ba, most sem találtunk semmi kempinget, de találtunk egy egyéjszakás parkolót, ahol állítólag nappal sem probléma maradni. Picit hangos volt, de ki lehetett bírni. A vasútállomás 250m-re volt, ahonnan Nizzába, Mentonba és Monaco-ba is viszonylag normális időn belül el lehet jutni.
Itt nem is kell írnom, hogy napokig el lehet tölteni az időt Nizza-ban, Monaco-ban, Menton-ban. A tenger azúr színe elbűvölő, megigéző!
Innen az utunk a Garda tavon keresztül, vagy pl. a Castello Miramare-n keresztül már hazavezethet. 2 erősebb utazási nappal haza tudunk érni.